Kriszti története, akkucsere és sport mód!
Az elmúlt negyed évben nem volt Kriszti epizód - ennek oka volt: nem volt Kriszti.
Mi történt?

A főakku (és sok más összetevő) cseréje után egy VW E-up! mellett parkolva.
Amint megjöttek november elején a nulla fok alatti éjszakák, eltűnt a töltés. Az autó ment, menetre és fékre dolgozott, visszatöltött, de kábelről nem fogadott töltést.
Megpróbáltuk az altatást és ébresztést, ekkor újra lett töltés, de pár óra múlva ismét leállt. Hibajelzés nem volt. Értékelhető eredményt nem mutatott a gyári kiolvasó szerkezet sem, így maradt a Budaörsi úti telepen, majd átkerült Solymárra a szervízbe.
A szervíz egy igen érdekes hely, megér egy külön bejegyzést, lesz is hamarosan.
De vissza Krisztihez. Mivel nem volt egyértelműsíthető a hibahely, a klasszikus módszer kezdődött: a legkissebb összetevőtől indult a csere, abban bízva, hogy egyszer csak megjön a töltés, és akkor az utolsó cseredarab a "bűnös". A töltőkábeltől a főakkuig (ez maradt a helyén) minden összetevő cseréje megtörtént, de töltés nem lett.
Némi vigaszul szolgált, hogy nem én rontottam el, mikor megtudtam, hogy frissen érkezett autónál is előfordult ugyanez a hiba.
Sajnos - a folyamatban lévő koronavírus-pandémia miatt - a Bolloré cég szakemberei nem egykönnyen jutottak el Budapestre, de végül ez is összejött.
Az Ő vizsgálatuk eredménye az lett, hogy az akkufűtés egyik szekciója romlott el. Ennek okán az akkucellák hőmérséklete jelentős eltérést mutatott, ezért a biztonsági rendszer a rátöltést már nem engedélyezte, így a használatot az első kimerülésig korlátozva. Mondjuk ez annyiból korrekt, hogy (ha jól terveztünk a hatótávval) nem az út szélén maradunk, hanem érkezési ponton ragadunk, a feltöltés lehetetlensége miatt. Az viszont nem szép, hogy erről semmi sem tájékoztat, csak a jelenség, hogy nem fogad töltést.
Apropó kimerülés! Egy életbe vágóan fontos adat:
CSAK A BEINDÍTOTT BOLLORÉ AUTÓ VONTATHATÓ,
HA AZ AUTÓ NEM MŰKÖDIK, VONTATNI SZIGORÚAN TILOS!
A beüzelemelt autó ha vontatják, olyan mintha lejtón fékezne, a motor generátor üzemben van, és adja az elektronokat az akkunak. Ám ha az autó nincs beindítva, nincs áramkör, nincs a motoron fogysztó, a termelt áram a motor vezérlő elektronikát fűti az elfüstölésig.
Tehát meglett a "bűnös", nem is a fűtőszál, hanem az azt vezérlő elektronika adta fel. 3 €-s darab, de nincs készleten. Kaptam tehát egy teljes akkucserét! Mivel csere volt, kifizetni az akku árát nem kellett, szóval nem tudom mennyi lett volna, ne kérdezzetek.
Kaptam viszont egy meglepetés ajándékot, bekerült a SPORT mód. Így most lehet NORMÁL vagy SPORT üzemmódban menni. A NORMÁL üzemmód az eddig megszokott gyorsulás és elektrodinamikus fékerő, a SPORTban jobban gyorsul (azonos menetpedál állásnál jól érezhető a különbség) és kicsit gyengébb a villamos fékezés. Az üzemmódok bármikor válthatók, menetben is, féken is.
Milyen az "új" akksi? Érzésre és az állófűtési* tapasztalat szerint olyan mint a "régi". De mivel téli jellegű - folyamatos fűtés és világítás, időnként ablaktörlő - próbát a régivel nem végeztem, nincs igazi összehasonlítás. De gurulunk még, jönnek a téli hatótáv tesztek.
*=Kriszti egy 2008-as tervezésű 30 kWh-s LMP, azaz, Lithium-Vas-Polimer szilárd-elektrolitos azaz "szilárdtest-akkumulátorral" rendelkezik. Ennek előnye, hogy nem tartalmaz Kobaltot, és lényegesen kevésbé tűzveszélyes (pl. baleseti sérülés esetén) mint a folyékony elektrolitos lithiumos akksik. A gyártó által ígért 400.000 km-es élettertam pedig kétség kívül imponáló adat! A Bolloré autó hatótávja így 200 km-re várható (a WLTP 300 km-et mond, ez így stimmel, mert Ők nem valós forgalmi körülmények között mérnek) ami az árával összevetve, egyedüli a mai piacon.
Azonban mindezt csak 60-80 °C hőmérsékleten tartva tudja. A fűtés 450 W energiát kér óránként, az eddigi mérés szerint, de ezt nem fagyban végeztük. S nem tölthető nagyobb teljesítménnyel, mint 3700 W. S ezt bizony szem előtt kell tartani. Tehát ha nem megy, legyen töltőn, és tölteni gyorsan nem lehet, egy teljes feltöltés közel "nulláról" a legjobb esetben is bő kilenc óra. De konnenktoros töltőkábellel 230V/10A-ről bő tizennégy óra!
Van már jobb Bolloré LMP akksi, például az Ebusco 2.2 buszban, és ígéretes kísérletek folynak fűtést nem igénylő szilárdtest akkukkal.
Tisztelt Zoltán!
\nAz érdekelne, hogy \" a Bolloré cég szakemberei\" miként voltak rávehetőek a vizsgálatra, illetve az mibe került?\n\nVagy esetleg a 400 ezer km-es garancia része a dolog?\n\nHa igen, akkor azt hogyan lehet érvényesíteni?\n\nSz eretnék Én is vásárolni egy ilyen járművet, de bizonytalan vagyok.\n\nElőrre is köszönök minden segítséget!\n\nÜdv.: István
Kedves István!
Köszönöm a kérdést.\nA Bollorésokat nem ismerem személyesen, akivel a kapcsolat fent áll, Ő a magyarországi forgalmazó.\nhttps:\/\ /www.green-car.hu\/\nNe m volt bonyolult rávenni Őket, csak az volt a helyzet, hogy Ők is először találkoztak a problémával. Amíg ott volt az autó egy másik is hozta a hibát, ami még nem volt eladva. Viszont a Covid zárások miatt, sokáig csak távsegítségük volt Franciaországból. Így nyilván nem volt egyszerű dolguk, és ezért tartott sokáig.\nFizetnem nem kellett semmit.\nüdvözlettel, Zoli