Mi történik a Fekete Garamvölgyi Vasúttal?

Čo sa deje s údolnou Čierno Hornská Železnicou?

 

A Čierno Hornská Železnica azaz a Fekete Garamvölgyi Vasút 1908-ban kezdte meg működését, de már 1898-ban megbízta a Földművelésügyi Minisztérium a Besztercebányai Királyi Főerdőhivatalt a tervek kidolgozásával, az engedélyt 1901-ben adták ki. A vasút izgalmas történetét sokan feldolgozták, kicsit hazabeszélve a KBK füzetek 1996/4 és 1996/5 mutatnám meg, [katt a linkre, görget az 1996-os évfolyamig, katt az adott újságra, *pdf lejön, és máris olvasható!] igaz több mint negyed százados korú írások, de kicsit sem elévültek!

A KBK de főképp a KEMV munka vállalásakor nagyon erős indíttatás volt, és azóta is példaértékű számunkra a ČHŽ közösségének munkája!

S most mit látunk???

Zachráňme Čiernohronskú železnicu – Národnú kultúrnu pamiatku!

Mentsük meg a feketegarami vasutat - a nemzet kulturális emlékét!
 

Mi v-a-a-a-n???

A "mentsük meg a kisvasutakat" az 1994-ben volt. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány mondta ki, és az Ő szervezésében kezdődött meg a Kárpát-Medencei Kisvasúti Találkozók és a Kisvasúti Napok rendezvény, amely immár három évtizedes hagyomány! És ekkor már évek óta példamutatóan üzemelt a ČHŽ.

Nem, sajnos továbbra sem tudok szlovákul, de Google barátunk segítségét igénybe véve, a képek meg magukért beszélnek, nekem egy unásig ismert történet körvonalazódik. Ám aki pontosat tud kérem kommentelje be!

Mi ez a történet? Az, hogy a Földön élő tényezők, több mint nyolcmilliárd ember, és legalább ugyanennyi jogi személyiség, cég, civil, párt, hatóság, kormány, érdekképviselet, ... stb, stb. Nagyon jó ismeri és alkalmazza a következő szavakat: "érdekképviselet" és "érdekérvényesítés". A sajátját. Valós, vagy csak vélt, az tök mindegy, keresztül tipor vele mindenen is! Úgy jó az.
Azt a szót, hogy "érdekegyeztetés" hát, azt mint ha törölték volna a szótárból.
Pedig pont ez a fogalom a demokrácia magasiskolájának alapja! Na, ezt most ne Szlovákia felé irányuló kritikának vegyétek. Így megy ez az egész Föld bolygón! Valamennyiünk óriási kárára. Mert az is veszít ám ezzel aki csinálja. Akkor is, ha nem fogja fel.

A képek a www.vlaky.net oldalról származnak, a cikkből is elérhetők:

Ez mi?
Jó, látom: közelítés mobil kötélpályával + vasúti pálya megrongálása.
Félreértés ne legyen! Nem az erdőgazdálkodás fontosságát akarom megkérdőjelezni. Hisz' pont ennek köszönheti létrejöttét a vasút. Azonban voltam bátor, igaz jó néhány évvel ez előtt, elolvasni a magyar erdőtörvényt, és nem hiszem, hogy a szlovák az feltűnően lazább lenne mint a magyar.
Egy ilyen volumenű munka nem úgy megy, hogy hétfő reggel Janó felébred, és azt mondja: "Belám, mi legyen a héten? Janókám, termeljük le azt a vasút menti oldalt! Jó, hozzad a fűrészeket, meg a kötélpályát, oztán essünk neki!" Kutya fülét. Szigorú szabályok szerint, tervezett beavatkozások történnek, helyre, időre szabva. Vagyis az erdőgazdálkodó pontosan tudja, hogy mikor, hol és milyen munkát fog végezni, vagy alvállalkozójával végeztetni, de ez utóbbi a lényegen nem változtat.

Történt egyeztetés részéről? Elismerte az okozott károkat (több kép is van, több kárról) és megtérítette?

Ezt a cikk és képek alapján "nem"-re lehet tippelni, de ez tipp, aki tud valamit, kérem kommentelje be!

Ez mi?
Jó, látom: útépítés, útszélesítés. Nyilván ez is fontos, de aki tervezte, kitűzte, engedélyezte, elvégzi, annak nem tűnt fel, hogy az út új rézsűje betemeti a vízelvezető árkot, és már a vasút űrszelvényében van?!
Megértve az út fontosságát, itt vagy az út vonalvezetésén, vagy vasút vonalvezetésén (az útépítés költségére!) kell módosítani, vagy a rézsű helyett támfalat építeni. Van tehát megoldás, de akkor miért nincs?

Ez a "kedvenc" képem. Ha nem tudnám, hogy Szlovákia, egy egész más kontinensre gondolnék, mint Európa.

Igaz, nem tudom az előzményeket. A helyzetet látom, az írásokat olvasom. Egy részlet a cikkből:

Boj o prežitie: Situácia je kritická

Posledné dva roky však spôsobili železničke vážne finančné problémy. Ukazuje sa, že ľudská chamtivosť a neprajnosť úradov dokážu narobiť väčšie škody ako svetová pandémia. Viac o našej situácii sa dočítate tu a tu.

A aj keď to môže vyzerať, že všetko dobre dopadlo, lebo veď všetky súdy s developerom sme zatiaľ vyhrali a i príroda sa po kalamite dokáže pomerne rýchlo spamätať – opak sa môže ľahko stať pravdou a opäť sa môže ukázať, že stačí mať dosť peňazí a na pravde a spravodlivosti až tak nezáleží. Stačí vydržať, kým nevydrží Železnička…

Chýbajúce tržby a neočekávané platby za nevyhnutné právne služby, nám neumožňujú cez zimu vykonať všetky potrebné opravy a revízie tratí, mostov, kotlov parných lokomotív, vozňov i budov, ani uhradiť trvalé čo i len najnutnejšie platby za energie a celkovú každomesačnú réžiu železničky. Zachráňme Čiernohronskú železnicu – Národnú kultúrnu pamiatku


Harc a túlélésért: A helyzet kritikus

Az elmúlt két év komoly anyagi gondokat okozott a vasútnak. Kiderült, hogy az emberi kapzsiság és a hatóságok rosszindulata több kárt okozhat, mint egy globális világjárvány. A helyzetünkről bővebben itt és itt olvashat.

És bár úgy tűnhet, hogy minden jól alakult, mert eddig minden pert megnyertünk, és még a természet is viszonylag gyorsan felépül egy-egy csapás után - könnyen az ellenkezője is igazzá válhat, és kiderülhet, nem lesz elég pénzünk a továbbiakra, és az igazság és az igazságosság nem is számít annyira. Csak meg kell várni, amíg a kisvasút csődbe megy, feladják, és meg van oldva...

A bevételek hiánya és a szükséges jogi szolgáltatások váratlan költségeinek kifizetése nem teszi lehetővé, hogy a vágányok, hidak, gőzmozdony kazánok, kocsik és épületek minden szükséges javítását, felülvizsgálatát a téli időszakban elvégezzük, és még a legszükségesebb energiaköltségeket sem tudjuk rendszeresen kifizetni.
Mentsük meg a Černohronská vasutat - a nemzet kulturális emlékét!

Mi történik a Fekete Garamvölgyi Vasúttal? hozzászólásai

Szólj hozzá

0.002 mp